Konrád György ugyanazt az „elképesztő átváltozóképességet” látja Orbán Viktornál, mint Horn Gyulánál anno. Szerinte a „pökhendi” kormányfő a maga méretére igyekszik alakítani az államot, ám ez olyan herkulesi vállalkozás, amibe „csak belebukni lehet”. Az íróval a HETEK készített interjút. Az életét végigkísérte, hogy nem volt kívánatos személy Magyarországon. Ez alatt nemcsak a vészkorszakot értem, hanem a gimnázium évei alatti pressziókat, illetve azt, hogy az 56-os szerepvállalásért évekig állástalan lett. 1974-ben őrizetbe vették „A Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendjével szembeni gyűlölet felkeltésére alkalmas iratok készítéséért és terjesztéséért.” 2012-ben Önt újra hazaárulózzák, különösen Orbán Viktor elleni gyűlöletkeltéssel vádolják a nemzetközi sajtóban megjelent véleménye miatt. Nem tud „beilleszkedni” Magyarországon
– Életem nagyon kis időszakában fordult elő, hogy felettem egy kis időre felszakadozott az ég, többnyire borult időben éltem. Ilyen ország ez. Ha a haza azonos a miniszterelnökkel, akkor tényleg nincs mit mondanom az engem ért vádakra. Ha viszont a haza komplexebb fogalom, mint egy politikai vezető, egy kormány vagy az éppen uralkodó politikai párt, akkor ez a hazaárulózás csak az ostoba embereknek a szokása.
Évekig, évtizedekig be voltam tiltva, nem kaphattam munkát, tudom, hogy milyen az, amikor az állam beavatkozik a munkakörülményekbe. Korábban a Szilágyi Dezső téren laktam, szomszédomban volt a Művelődéskutatási Intézet, amit Vitányi Iván vezetett, akit én régről ismertem. Egyszer összefutottunk, kérdezte mivel foglalkozom. Elmondtam, hogy kirúgtak a munkahelyemről. Ő ajánlotta fel, hogy dolgozhatnék nekik, kérdőívek kitöltésében lehetnék adatfelvevő, mélyinterjúkat is készíthetnék. Kérdeztem is, hogy ezt jól meggondolta-
e. Azt válaszolta, hogy a szerelemről és más ilyen politikamentes témákról kérdezgethetnék, amit biztos megengednek majd fent, ezért elmegy az Aczélhoz, és megkérdezi, hogy alkalmazhat-e. Nem alkalmaztak.
Még semleges témákról sem tehettem fel a kérdéseket, mert a politika attól is tartott, hogy ez a Konrád miről fog beszélgetni. Külföldi honoráriumaimból mindig érkezett valamicske pénz, nem sok, azt kellett jól beosztani. Volt, hogy jött egy ember, hozott háromszáz márkát. Az OTP átváltotta, ebből éppen megéltem.
Szerencsére a Látogató című könyvem e szempontból fejőstehénnek bizonyult, mert tizennégy országban adták ki. Az elutasítás indoklása azonban mindig elmaradt. Orbán Viktorék egyik első intézkedése az volt, hogy indoklás nélkül lehet a közszférában embereket elbocsátani, ami számomra azt jelenti, hogy az állam megint szelektálni kezd politikai alapon.
Egzisztenciális fenyegetettséget építenek ki. Nagyon sok emberről hallok, akiket elbocsátottak politikai felhanggal, de mivel nem kell indokolni, ezért még a jogorvoslatra sem nyílik lehetőség. Ez engem a régi időkre emlékeztet. Az autoriter rezsimek mindig így működnek, a kritikát pedig igyekeznek eltüntetni, pitiánernek tekinteni, vagy a bírálatok megfogalmazóit megbélyegezni.
Beszélgettem minap egy számomra szimpatikus és őszinte kormánypárti
politikussal, aki azt tartja felháborítónak, hogy 2006-ban nem szólaltak meg a liberális jogvédők, amikor – az ő szavaival élve – „emberek szemét lőtte ki a karhatalom az utcán”. A jobboldali közvélekedésben a Gyurcsány-korszak a magyar történelem legalja, ahol hazudtak éjjel és nappal, és brutálisan eladósították az országot. Vádként hangzik el, hogy Önök hallgattak.
– Mert hazugság és túlzás azt állítani, hogy Gyurcsány elnyomta a népet. Ha visszaemlékszünk a 2006-os eseményekre, akkor azt láthattuk, hogy pajzsok mögé bújt bizonytalan rendőröket támadnak focihuligánnak kinéző fiatalok. Élesen él az emlékezetemben az a kép, amikor erős fiatalemberek egy nagy betontömböt dobtak a rendőrök irányába. Ha valakit az eltalál, az meghal. Erőszakos puccskísérlet zajlott az utcán, ami lezüllesztette a magyar közéletet. Olyan kulturálatlanság jelent meg a Kossuth téren, aminek nem volt előzménye.
Az ellenzék jogait azonban ilyen körülmények között sem csorbították a szocialisták, a Parlament nem volt a látszategyeztetések színtere, hanem éppen a Fidesz vonult ki mindig a Parlamentből, ha a miniszterelnök felszólalt. Gyurcsánnyal lehetett beszélni. Ha valaki nem állt szóba a másikkal, az éppen a Fidesz volt.
Most is Orbán Viktorról lehet hallani azt a pökhendiséget, hogy nem volt hajlandó találkozni a Nokia vezetőjével, aki hosszú ideig kereste a lehetőséget, hogy egyeztessen vele. Nem fogadta sokáig az amerikai nagykövetet sem. Érthetetlen volt, hogy miért tartja fontosnak Magyarország méltósága, presztízse szempontjából ez az ember ezt a rendkívül udvariatlan viselkedést. Nem értem a peckességnek ezeket az ordenáré gesztusait. Úgy vélem, hogy valami problémája van a személyiségében.
Ami az adósságot illeti, az ma ugyanannyi, mint amennyi volt, amikor átvették a kormányzást. Semmit nem dolgoztak le belőle, annak ellenére, hogy elvették a magánnyugdíjpénztárakban levő pénzt, tehát meglopták a társadalmat. Nem látom semmiféle értelemben jogosultnak ezt a visszatekintő vádaskodást. Mindegyik rezsim megérdemli a maga kritikáját, így a Gyurcsányé is, de Orbán első kormányzása is érdemel bírálatot.